Gyermekkorom óta orvosnak készültem, elsőként a családból. Azóta érett bennem az elhatározás, hogy egyszer másokon segítő ember lehessek, ezért jelentkeztem az orvosi fakultásra, amit 2012-ben végeztem el a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Karán orvosként.
Eközben igen alaposan beletanultam a fitoterápiába is, kezdve a gyógynövények gyűjtésétől a feldolgozáson át az alkalmazásukig.
Régi, főleg latin nyelvű könyveket kutattam fel és fordítottam a témában. Ezért egyetemi tudományos kutatómunkám is a szájüregi betegségekre használható gyógynövények vizsgálata volt, mely eredményeit számos országos és nemzetközi kongresszuson bemutattam, díjakat, elismeréseket nyertem.
A sikeres kutatásból termékeket fejlesztettem: ez a HerbaDei termékcsalád, ami a kolostori gyógyászat receptjeit ülteti át modern korunk kutatási színvonalára.
Emellett fogorvosként a szájsebészeti szakirányt választottam, valamint olyan emelt szintű workshopokat és hands-on kurzusokat végeztem, amivel kiterjedt sebészeti beavatkozásokat is el tudok végezni.
Sebészeti beavatkozások után különösen jól alkalmazhatók a gyógynövényes készítményeim, melyekkel gyorsabb gyógyulás érhető el.
Már egyetemi éveim alatt kiterjedt kutatómunkát végeztem gyógynövényekkel, melyek Ph.D. kutatásaimban teljesedtek ki. Ez a sokéves munka nemcsak egy tudományos szemléletet biztosít számomra, hanem megerősítette biológiai szemléletemet is.
Tanulmányaim csak megerősítették elképzelésemet, hogy bár a medicina összes területét lehetetlen elsajátítani, muszáj szakirányt választani. Mindemellett ugyanúgy szükséges meglátni a páciensben és annak betegségében az egész, teljes, harmonikus embert. Nemcsak betegséget, hanem embert egyénként kezelni.
Orvosként hiszem, hogy nem csak fogakat, hanem embereket is kezelek, akik fogászati problémák esetén is megőrizhetik, vagy visszanyerhetik egészségüket a természet erejével. Természetes alternatívákat is nyújtok a kezelések során, melyek mind a prevencióra, mind a gyógyulás elősegítésére alkalmasak. Biológiai fogászati praxisomban legelső helyen szerepel a természetesség.